NTP-INNOV-21-0144 pályázat
Művészeti iskolánk a 2021/2022 tanévben sikeresen pályázott az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” címmel kiírt NTP-INNOV-21 kódjelű pályázatra.
A „Jövőt szövők” címmel elindított programban 60 órás, tanórán kívüli, művészeti élmény- és alkotás központú komplex tehetséggondozó program megvalósítását vállaltuk, melynek kifutásaként egy alkotás - jelen esetben egy koreográfia – jön létre.
Célunk volt, hogy a több évfolyamról érkező gyermekekből egy koherens közösséget tudjunk létrehozni, akik eredményes együttműködésre képesek. A tehetséggondozó csoport végül 3 művészeti iskolás évfolyam válogatott tagjaiból került ki. Mindannyian 10-12 éves tanulók, akik több éve táncolnak és oktatóik tehetségnek vagy tehetségígéretnek véleményezték őket.
A művészeti iskola életében a tehetséggondozás mindig is kiemelt helyen szerepelt.
„Valljuk, hogy a tehetség önmagában nem feltétlenül érték, csak akkor, ha a személyiség fejlődése lépést tart a tehetséggel. A művészi képességek rendszerint korán megmutatkoznak, de a motivációs akarati tényezőktől, a környezet serkentő-gátló hatásától is függ, hogy lesz-e belőlük művészi tehetség.”
Vállalt programunk célja az volt, hogy a művészeti iskolában tanuló tehetségek és tehetség ígéretek plusz óraszámban ismerkedhessenek meg a választott táncanyaggal, a hozzá kapcsolódó folklórismerettel, népzenével, népdalokkal. Pályázati programunkban a bukovinai székelyek táncaira esett a választás.
Programsorozatunk részeként a gyerekek kirándulást tettek a Pécsi Nemzeti Színházba és a bonyhádi Völgységi Múzeumba. Ez utóbbi helyszínen a székely tájház megtekintésével sikerült bepillantást nyerniük a bukovinai székelyek életébe, történelmébe.
Kirándulás a Völgységi Múzeumba
Az oktatás folyamatába a művészeti iskola pedagógusain kívül több külső szakembert is bevontunk, ezzel is a minél komplexebb ismeretszerzést igyekeztünk támogatni.
Meghívott táncművészeink Radák János és Fekete Etelka voltak. Az ő közreműködésük jelentős hatással bírt a születendő koreográfiára és annak szakmai megítéltetésére is.
Bár a pályázatnak nem célja, hogy a születendő alkotás megmérettessék, mi mégis úgy ítéltük meg, hogy az előírt nyilvános bemutatón túl szakmai zsűri elé visszük az elkészült alkotást.
Ennek két színtere közül az egyik az Együd Árpád emlékére rendezett Somogy Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál volt, ahol a csoport „Kiemelt Arany” minősítést szerzett. Másik megmérettetésünk a XXIV. Méta Fesztivál (Országos Koreográfiai Verseny) volt, ahol a gyerekek a saját korcsoportjuknak I. helyezését hozták el.
A tehetséggondozó programban elkészült koreográfia bemutatása
XXIV. Méta Fesztivál első helyezetjei
Ezek a díjak is bizonyítják, hogy a tehetséggondozó foglalkozások elérték céljukat. Tanulóink egy igen sokrétű tudás birtokosai lettek, egy újabb táncanyag ismeretével, magabiztos tudásával és remek előadói képességgel bővítették ismereteiket, fejlesztették személyiségüket. És ami a díjakra és oklevelekre nincs felírva, de mindennél fontosabb, hogy tették mindezt nagy lelkesedéssel és örömmel.