Karácsonyi műsor 2019.
2019. december 21-én a Somogy Táncegyüttessel közös műsorral ünnepelte iskolánk a karácsony közeledtét. A nagyszabású érdeklődésre való tekintettel két egymást követő alkalommal tekinthették meg a nézőink "Jövendölők" című műsorunkat, melyen az összes néptánc tanszakos csoportunk fellépett. A nagy sikert aratott rendezvényről cikk is megjelent.
Reméljük, jól érezték magukat, s a jókívánságok valóra válnak a 2020-as éven! Boldog Új Esztendőt Kívánunk mindenkinek!
További képek megtekinthetők itt. A képeket Lang Róbert készítette.
Somogy Megyei Gyermek Betlehemes Találkozó
2019. december 14-én iskolánk három néptánc csoportja az előképző 2. és alapfok 1. Kongatók valamint
a továbbképző 10. Bakarasz csoport lépett fel karácsonyi műsorával a Somogy Megyei Gyermek Betlehemes Találkozón.
Mindkét csoport elismerő értékelést kapott a zsűritől.
Gratulálunk felkészítő tanáraiknak Peti Sárának Tóth Tibor Jánosnak és Turi Endrének!
Előképző 2. és Alapfok 1. Kongató csoport a fellépésen
Sikerek az Együd Árpád Kulturális Központ karácsonyi rajzpályázatán
2019. december 5-én tartották az Együd Árpád Kulturális Központban a "Milyen lesz a karácsony, amikor nagy leszek?"
elnevezésű rajzpályázat eredményhirdetését. Iskolánk grafika és festészet tanszakos diákjai több pályamunkával is készültek
a versenyre. A zsűri döntése alapján a felsőbb évfolyamosok kategóriájában Biczó Kata Danica alkotása I. helyezést ért el,
Szabó Zsanna munkája különdíjban részesült.
Gratulálunk a díjazottaknak és felkészítő tanáruknak Szabó Zoltán Jánosnak!
Biczó Kata Danica rajza Szabó Zsanna rajza
Néptánc tanszak novemberi fellépései
2019. november 9-én az alapfok 1. Kongatók csoportunk szerepelt koreográfiájával a Kaposfüredi Benedek Elek Tagiskola
és a Kaposfüredi Tagóvoda szülői munkaközösségének közös bálján. A csoportnak ez volt az első külső helyszíni fellépése.
A műsor nagyon jól sikerült, jól érezték magukat a gyerekek.
2019. november 16-án az alapfok 4. Csalafinta csoportunk tehetséges tanulói léptek fel a Somogysárdi "Ezüstfenyő" Nyugdíjas Klub által megrendezett 12. Dalos találkozón. A párosok somogyi táncokkal örvendeztették meg a közönséget.
Gratulálunk nekik és mindkét csoport felkészítő tanáraiknak Peti Sárának és Tóth Tibor Jánosnak!
Kongató csoport a fellépésen
Csalafinta tehetség a fellépésen
A Táncművészeti Egyetemről jártak nálunk
Iskolánk közreműködött a Táncművészeti Egyetem EFOP 3.2.6 pályázatában. 2019. november 13-án Dr. Lőrinc Katalin táncművész járt nálunk tanítványaival.
"Mit mondhat el rólunk a mozdulat?" című beavató foglalkozásukon két csoportunk vett részt, mely interaktív, közös mozgásra
invitáló, kérdések és gondolatok megosztására alkalmas együttlét volt.
Érdekes és hasznos volt a foglalkozás, tanulóink nagyon jól érezték magukat.
Köszönjük a lehetőséget a Táncművészeti Egyetemnek!